III. (Születés) szimfónia

Malina János kritikája, Muzsika

Gyöngyösi Levente és Mahler egy-egy szim­­fóniáját vezényelte Fischer Iván a Budapesti Fesztiválzenekar élén, az idei Mahler Ünnep súlyponti hangversenyén. Gyöngyösinek, akinek 3. szimfóniája erre a rendezvényre, Fischer Iván megrendelésére készült, már egy korábbi kantátáját is a Fesztiválzenekar mutatta be – tehát lassanként az együttes házi szerzőjének tekinthetjük őt. 1. szimfóniájához hasonlóan ez a mű is programszimfónia, sőt a korábbi kompozíció folytatásának is tekinthető, tekintettel a program önéletrajzi jellegére. Első hallásra azonban az új szimfónia a korábbinál lényegesen érettebb és nagyobb ökonómiával megkomponált alkotásnak tetszik. Úgy érzem: a tiszta hangszeres zene területén Gyöngyösi most rendezkedik be azzal a természetességgel, amely vokális műveire már vagy egy évtizede jellemző volt.

3. szimfóniája a Születés címet viseli, tételei alapján (Fogantatás-Belül-Születés-Kívül) egyértelműen az életet, egy új élet létrejöttét ünnepli. Miután nyílt titok, hogy saját első gyermekéről van szó, az 1. és 3. szimfónia együtt voltaképp a Sinfonia domestica útját folytatja a maga sajátos nyelvén. Ez a nyelv rendkívül választékos, bevallottan eklektikus, és hallatlanul változatos. Gyöngyösi színfantáziáját és a jó értelemben véve hatásos és izgalmas effektusok iránti érzékét dicsérni közhelynek számít. A műnek számos karakteres, szuggesztív pillanata maradt meg emlékezetünkben: a nyitótétel biztos kézzel hangszerelt, eksztatikus pillanatai; idilli néptáncepizódja; a II. tétel tiszta, szívdobbanásos lírája; a születés kínjainak vérfagyasztóan erőteljes és eredeti, Bartók és Stravinsky torz karakterei mellett sem szégyent valló megjelenítése; vagy az „áttörés”, a születés pillanatának nem mímelt monumentalitása, végül pedig a záró József Attila-dal megejtő egyszerűsége (a gyönyörűen éneklő Fodor Beatrix-szal). A mű részeiben és egészében a rend és a gondos formálás jegyeit mutatja, és ha gyakran rá tudunk is mutatni Gyöngyösi gondolatainak ihlető forrásaira a jazztől és Mahlertől Kodályon, Bartókon át a népzenéig, a szerző, úgy tapasztalom, makacs igényességgel és egyre nagyobb sikerrel dolgozik azon, hogy mindebből egyéni zenei világot építsen fel. Saját útjához való következetes ragaszkodása mindenesetre tiszteletre méltó és rokonszenves. Fischer Iván és zenekara teljes koncentrációval és tisztelettel közelített a darabhoz, s a szuggesztív és csiszolt előadásra a közönség lelkesen reagált.